|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Bajkó Mátyás 1996. március 12.Székelyhídi Ágoston, az Erdélyi Szövetség elnöke nyilatkozatában felvázolta életútját. Nagyváradon nevelkedett, édesapját 1948-ban politikai magatartása miatt kiutasították Romániából, Hajdúböszörményben telepedtek le, majd Debrecenben járt egyetemre. 1955-től közölt irodalmi ismertetéseket, ő mutatta be először Sütő Andrást a debreceni Alföldben. Eddig mintegy száz hosszabb-rövidebb írása és egy riportkönyve jelent meg Erdélyről. Stefan Pascu akadémikussal, Ceausescu történészével 1985-ben éles vitát folytatott Erdély nemzeti jellegéről, a vitairatok egy része az Alföldben jelent meg. Köteles Pállal 1988 novemberében megalapították az Erdélyi Szövetséget, majd 1989 tavaszán Bajkó Mátyással elindították az Erdélyi Tükör folyóiratot, Debrecenben. Idén a nyolcadik évfolyamot kezdték. A folyóirat a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen működik, főszerkesztője Bajkó Mátyás, a neveléstudomány és az oktatástörténet tudósa. A szerkesztőbizottságban Beke György, a nagyváradi művelődéskutató Indig Ottó és mások dolgoznak. /Hajdú-Bihari Nap (Debrecen), márc. 12./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||